Sütiket használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. Hogy megfeleljünk az új elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvnek, engedélyt kell kérnünk a sütik használatához. További tudnivalók.
Rólam
Üdvözöllek a Weboldalamon

Asztalos lányaként a műhelyben nőttem fel, szögeltem, fúrtam, faragtam apukámmal, amikor csak tehettem.
Imádom a fát! Imádom a fa illatát, ami nekem mindig az otthonomat juttatja eszembe. Mivel apukám műhelye a házunk földszinti részén van, sokszor ébredtem gyerekként a gép zúgására, mert Ő már hajnalban a műhelyben dolgozott, és a házból kilépve a frissen fűrészelt fenyőfa illata csapta meg az orromat.
Sokat köszönhetek neki a fa ékszereim első terveit illetően is. Ő egyike azoknak az embereknek, akiktől nagyon sok támogatást kapok. Ha kitaláltam valamit (és ez még most is így van) Ő soha nem azt mondta, hogy ne csináld, vagy nem lehet, hanem rögön azon kezdett el gondolkodni, hogyan valósíthatnánk meg. Amikor haza megyek, gyakran vezet az első utam a műhelybe, hogy megnézzem min dolgozik éppen.
Szeretem a textilt. Sokrétűen felhasználható és végtelen a lehetőségek száma. A fa mellett már gyerekkoromban összebarátkoztam a textillel, fonalakkal is, anyukámtól tanultam kötni, varrni, hímezni. 12 évesen már a saját tervezésű és készítésű pulóveremet viseltem. Miért terveztem saját mintát? Egyszerűen unalmas volt a könyvből a mintát nézni, inkább kitaláltam egy sajátot :)
Hogyan lettem aztán matematikusból ékszertervező?
A matektanári képzés kis kitérő volt, mindig valami kretív dologgal szerettem volna foglalkozni :) Az ékszereket egyik éjjel megálmodtam. Mivel már az első darabok is sikeresek voltak, egyre bátrabb lettem, egyre több technikát próbáltam ki.
Ékszereim teljesen saját tervek alapján készülnek, formatervezési mintaoltalom védi őket. Eleinte fával és textillel dolgoztam. Aztán amikor megkeresett a Süel, hogy dolgozzunk együtt, beléptek a fonalak az alapanyagok közé, majd Lengyel Zsuzsival való együttműködés kapcsán a bőrök is. Az ékszerek vidámak, színesek, nőiesek, különleges megjelenést, önbizalmat adnak, feldobják a hangulatod egy szürke napon is!
A stílus, ami felvidít...
Mácsár Andrea
